18. Egri Borvidéki Borverseny

magyar

Kiváló borokat kóstolhattak a bírálók

Kimagasló eredmények az Egri Borvidéki Borversenyen

Az elmúlt évek egyik legszínvonalasabb mezőnye gyűlt össze a 18. Egri Borvidéki Borversenyen május 15-én, az egri Hotel Villa Völgyben. A 161 benevezett bormintából 158 érmes lett. Az öt bíráló bizottság, és a legjobb mintákat újra bíráló csúcs zsűri tagjai 3 nagy aranyérmet (köztük két Champion díjat), 37 aranyérmet, 107 ezüstérmet és 11 bronzérmet osztottak ki.

(Champion díjat az a nagy aranyérmes pontszámot elért bor kaphatott, amelyik egyben kategóriája győztese is lett.)
Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos italok Igazgatóság igazgatója, a csúcs zsűri elnöke elmondta: a borversenyeken is jól követhető az Egri Borvidék fejlődése, a tudatos és magas szakmai színvonalon folyó borászati és szőlészeti munka. Jól jelzik ezt a magas pontszámok és a két Champion-díj is.
Hozzátette: az idei versenyen a csúcs zsűrihez kerülő minták (hozzájuk a bíráló bizottságoktól azok a borok kerültek, amelyeknél vagy vita volt a pontszámról, vagy a több bizottságban is kóstolt hasonló kategóriák közül kellett a legjobbat kiválasztani) mindegyike a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelt.

A 18. Egri Borvidéki Borverseny kategória győztesei:
Legjobb fehér bor: Szó-Lá-Ti Olaszrizling (2013) - Gál Lajos Pincészete
Legjobb Egri Csillag: Egri Csillag (2013) - Varsányi Pincészet Kft.
Legjobb rozé bor: Csipke Rozé (2013) - Ostoros-Novaj Bor Zrt.
Legjobb vörös bor: Egri Merlot (2012) - Egri Korona Borház Kft.
Legjobb Egri Bikavér: Egri Bikavér Superior (2009) -Thummerer Vilmos (Champion díj)
Legjobb desszertbor: Egri Tramini (2005) - Tárkánybor Kft. (Champion díj)
Legjobb Debrői Hárslevelű: Debrői Hárslevelű (2013) - Tóth József

Hírek, események, információk: 

File és képfeltöltés: